Oszd meg!

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

2011. április 23., szombat

A Villarreal és a Schalke megkezdte a tárgyalásokat Dzsudzsákról


Több külföldi internetes forrás is egybehangzóan állítja, hogy a Dzsudzsák Balázzsal korábban hírbe hozott labdarúgócsapatok közül a spanyol Villarreal és a német Schalke is megkezdte a tárgyalásokat a szélső klubjával, a PSV-vel.
A legnagyobb nemzetközi átigazolási portálok egybehangzó véleménye szerint Dzsudzsák Balázs lesz a nyári európai játékospiac egyik legkelendőbb „portékája”, így nem csoda, hogy most már nap mint nap jelennek meg új hírek vele kapcsolatban.
A hét elején a Newcastle, majd az Aston Villa érdeklődéséről lehetett hallani, tegnap pedig ő maga nyilatkozta azt, hogy legszívesebben Spanyolországban futballozna. A jelek szerint erre esélyt is kaphat Dzsudzsák, ugyanis a vele kapcsolatban már korábban szóba kerülő Villarreal vezetői a hírek szerint ott voltak a Benfica elleni Európa-liga-negyeddöntő múlt heti visszavágóján (melyen a magyar játékos gólt szerzett), és már meg is kezdték a tárgyalásokat a PSV-vel a szélső szerződtetéséről.
A hírek szerint már a Schalke is tárgyal a holland klubbal Dzsudzsákról. Az eindhoveniek egyébként nemrég még azt közölték, hogy hivatalos ajánlatot egyelőre nem kaptak a futballistáért.

2011. március 27., vasárnap

Neuert csak akkor érdekli a külföld, ha vakációzik

Angol sajtóinformációk szerint a múlt heti Leverkusen – Schalke rangadót a Manchester United képviselői is a helyszínen tekintették meg, és elképzelhető, hogy Manuel Neuert vagy René Adlert figyelték. Ugyanakkor az sem zárható ki, az angolok mindkét tehetséges kapus miatt utaztak Németországba. A hírről Manuel Neuer fejtette ki véleményét a Kickernek, és elmondta: nem akar mindenáron külföldre igazolni.


A téli és a nyári szünet alkalmával kétszer is van egy évben alkalmam külföldre utazni. Hogy labdarúgóként muszáj lenne kipróbálni magad légiósként? Vannak, akik szerint igen, én azonban nem tartozom közéjük” – mondta Neuer.

Egy másik cél viszont sokkal jobban izgatja a 24 éves kapust.

„Pályafutásom során egyszer mindenképpen német bajnok akarok lenni” – jelentette ki, arról azonban nem árult el konkrétumot a Bayern Münchennel már hónapok óta szóba hozott Neuer, hogy ezt a sikert melyik csapattal akarja elérni.

A bajor szurkolók a Schalke és a Bayern Német Kupa elődöntőjén a leigazolása ellen tüntettek, de később rengeteg levelet kapott müncheni szimpatizánsoktól, akik bocsánatot kértek az eset miatt. Ezután a Bayern vezetősége is megjegyezte, hogy rekorbajnok táborának csak egy kis része nem örülne az érkezésének.

„Sokkal jobb lenne, ha ilyenek egyáltalán nem történnének” – fogalmazta meg érzéseit a német válogatottban is első számú kapus Neuer.

Ralf Rangnick, a Schalke új edzője természetesen szívesen tudná hosszú ideig csapatában Neuert, akinek jelenlegi szerződése 2012 nyaráig szól, de a klub már elkezdte a tárgyalásokat a játékossal.

„A megbeszéléseknek mindig van értelme, hiszen így tudhatjuk meg, mit akar a másik” – hangsúlyozta a kapus.

A Királykékek játékospolitikája mindenesetre hagy némi kívánnivalót maga után a gelsenkircheni szurkolók szerint. A klub nem csak Mesut Özilről mondott le könnyelműen, aki a Werder Bremen után ma már a Real Madrid sztárja, hanem a nürnbergi Gündoganról is, aki szintén Schalke-nevelés és kitűnő teljesítményt nyújt új csapatában.

„Ha az ember arra gondol, hogy ezek a játékosok miket érnek el, bizony elfogja a méreg” – bosszankodott Neuer is.

2011. március 26., szombat

Válogatott: Hajnal, Elek és Lipták sem játszhat kedden, Juhász és Dzsudzsák sérült, Komlósi és Debreceni a keretben


Az mlsz.hu tájékoztatása szerint a Hollandia elleni pénteki Európa-bajnoki selejtezőt követően Egervári Sándor szövetségi kapitány két új játékost hívott meg a magyar labdarúgó-válogatott keretébe. Debreceni András, valamint Komlósi Ádám vasárnap csatlakozik a csapathoz.

További hír a válogatottal kapcsolatban, hogy Hajnal Tamás sérülése nem jött rendbe, így a középpályás biztosan nem lép pályára az oranje elleni hollandiai összecsapáson.
Sérülés miatt egyelőre kérdéses Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland játéka is, keddi szereplésük attól függ, javul-e az állapotuk a jövő hét elejéig.
„Dzsudzsák Balázs korábbi sérülése kiújult, Juhász Roland pedig rúgást kapott a lábára, mindkettőjük játéka kérdéses a visszavágón – mondta Egervári Sándor az mlsz.hu-nak. – A kiesők helyére a tartaléknak nevezett játékosok közül Debreceni Andrást és Komlósi Ádámot hívtam be a keretbe, ők vasárnap reggel csatlakoznak hozzánk. A keddi mérkőzésen szeretném frissíteni a csapatot, ezért a kényszerű cserék mellett is tervezek változtatásokat az összeállításon."


David Villa fordított és rekorder lett a csehek ellen

A spanyol labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte Granadában Csehországot, így továbbra is hibátlan teljesítménnyel vezeti Eb-selejtezős csoportját. A világbajnok együttesben David Villa duplázott, és 46 találattal immár egyedül vezeti az ibériai válogatott örökrangsorát a 44 gólos Raúl előtt. Xavi Hernández jubilált, századszor húzhatta fel magára a spanyol nemzeti csapat mezét.



Nem volt könnyű dolga a mérkőzés játékvezetőjének, nevezetesen honfitársunknak, Kassai Viktornak. A csehek fizikumukra alapozva próbálták megállítani a spanyol rohamokat, a mérkőzés elején pedig kétsoros védőfalat alkottak a tizenhatosuk előtt. A megszerzett labdákkal gyors kontrákat próbáltak vezetni, de azokban nem sok veszély volt, hiszen a félpályánál sokkal messzebbre nem igen jutottak. Így a centerként nevezett Milan Baros a védők megzavarásával foglalkozott leginkább.
Így nem kis meglepetést keltve a 29. percben Jaroslav Plasil találatával a vendégek szereztek vezetést. A csehek középpályása igen merészet gondolt, amikor 25 méterről lövésre szánta el magát, majd a labda a fű „alatt” a kapu bal alsó sarkában kötött ki, Iker Casillas hiába vetődött. (0–1)
A szünetig hátralévő időben a spanyolok fokozták a nyomást, de a cseh védelem jól állta a megpróbáltatásokat.
A fordulást követően a spanyolok továbbra is elképesztő mezőnyfölényben futballoztak. Navas nagyot játszott, Andrés Iniesta úgyszintén – utóbbi kevéssel emelt távolról a cseh kapu jobb felső sarka mellé –, aztán a felvonás közepén David Villa duplája eldöntötte a találkozót.
A Barcelona támadója előbb tizenöt méterről lőtte ki a bal alsót – miután egy védőt lecselezett, kettő között pedig megtalálta a rést –, majd az Iniesta buktatásáért megítélt büntetőt váltotta gólra. Cech beleért a labdába, de az erős lövést nem tudta hárítani. (2–1)
A cseheknek még közel húsz percük maradt, hogy keressenek maguknak valamit, de már nem tudtak egyenlíteni. Erejükből néhány, nem túl gólszagú támadásra futotta csupán.
Xavi századik válogatottságát ünnepelte – Casillastól azért nem kapta meg a csapatkapitányi karszalagot, bár a madridi hálóőr tisztelete jeléül felajánlotta neki –, David Villa immár egyedüli gólrekordernek számít a spanyol válogatottban. Eddig Raúllal közösen állt az élen, most viszont a duplának köszönhetően meglépett. David Villa 72. válogatottbeli fellépésén a 45., majd a 46. gólját szerezte.
A spanyol válogatott negyedik mérkőzését is megnyerte a csoportban, a második helyen álló csehek másodszor kaptak ki.

Ribéryt kifütyülték, pedig nagyon igyekezett

A francia labdarúgó-válogatott 2–0-ra győzött idegenben Luxemburg ellen a 2012-es Európa-bajnokság D-csoportjának péntek esti mérkőzésén.


Az első huszonöt percben egyetlen említésre méltó akció sem futott a pályán, ami elsősorban a franciák játékának fantáziátlanságáról árulkodott – a luxemburgiak ugyanis nem nagyon akartak kimozdulni a saját térfelükről.



Az első kapura tartó labdából aztán gól született: Samir Nasri – ezen az estén ő volt a francia csapatkapitány, Laurent Blanc alatt ő az ötödik „karszalagos” – balról, szabadrúgásból lőtte középre a labdát, és Philippe Mexes a 11-es pontról a hálóba fejelt. 0–1
Mexes az első védő, aki Blanc kapitányi korszakában gólt szerzett a francia válogatottban, méghozzá fejesből – ilyesmire másfél éve nem voltak képesek a „kékek”! A játékrész hajrájában Bacary Sagna és Karim Benzema veszélyeztetett, egyikük lövéséből sem született gól.
A második félidőben is meglehetősen eseménytelen volt a játék, ám a franciák sikeréhez nem férhetett kétség. Különösen, hogy a 72. percben Yoann Gourcuff révén megszületett a második gól – a középpályás Franck Ribéry beadása után lőtt a hazai kapuba. 0–2
A „kékek” nem villogtak, talán csak a vb-sztrájk utáni hosszú eltiltását letöltő két játékos, a bemutatáskor kifütyült Patrice Evra és Franck Ribéry igyekezete dicsérhető – a kevés veszélyes francia támadásban rendszerint benne volt a Bayern játékmestere.
Egy statisztikai érdekesség: Benzema a franciák legutóbbi három mérkőzésén a kapuba talált, a David Trezegzet 2003-as hasonló bravúrja óta leghosszabb ilyen francia sorozat most megszakadt.
A két csapatnak ez volt a 16. mérkőzése, a franciák 15. alkalommal győztek.

2011. március 16., szerda

Bajnokok Ligája: a Chelsea gól nélküli döntetlennel lépett tovább

A Chelsea hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a dán Köbenhavnnel, így 2–0-s összesítéssel az angol bajnok jutott tovább a dánnal szemben a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.